Esztergomi hírek Kultúra

Esztergomban 130 diákból 130 megbukott…

Február az ország összes iskolájában a félévi bizonyítvány osztásról szól. Sokak számára igazi rémálom ez az időszak. A gyerekek ha másról nem is, de kreativitásukról sikeres bemutatót tartanak amikor otthon szüleiknek magyarázzák a bizonyítványukat.


“Ezek a gyerekek más világban élnek – mondja egy budapesti szakközépiskola közgazdaságtan-tanára. – A szakközépiskolák nem tudják megválogatni a gyerekeket, akik nem tanultak meg tanulni, ráadásul ezerfelé oszlik a figyelmük. Ők már facebookozni is úgy facebookoznak, hogy 10 chatablak van nyitva. Ha az ember nem tudja elvarázsolni őket, nem állnak rá arra, amit a tanár szeretne, és akkor nem megy.”

Az esztergomi Balassa Bálint szakközépiskola és szakiskola 9. B osztályába 24-en járnak. Ebben az osztályban a 2013-14-es félévben összesen 142 bukás volt. A 24 tanuló közül 23 négy vagy több tárgyból bukott meg. A fennmaradó egy diák is megbukott, de ő háromnál kevesebb tárgyból. Ő az évfolyam strébere.

h
Fotó: balassaegom.hu

A többi osztály valamivel jobban teljesített: az eminens 9.D-sek például 21-en vannak, és ők együtt csak 75 bukást produkáltak. De ne szépítsük a számokat: az iskola 130 kilencedik évfolyamos (a régi rendszerben elsős) tanulójából idén félévkor kivétel nélkül minden egyes tanuló megbukott. Mindannyian legalább egy tárgyból, de 88-an négy vagy annál is több tárgyból kaptak egyest.

Az idei statisztikákról még nincs információnk. Reméljük, hogy 2019-ben sikeresebb félévet zárt az iskola és tanulói.

Visszaemlékezésünk a 444.hu cikke alapján készült

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük