• csü. márc 28th, 2024

Esztergominfo

Esztergom és környéke hírek, információk

Völner Pál lemondott államtitkári posztjáról, miután hivatali vesztegetéssel gyanúsították meg

Byadmin

dec 7, 2021
Forrás: telex.hu

 fideszes parlamenti képviselő, igazságügyi államtitkár a megalapozott gyanú szerint rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől. Az ügynek tizenkét gyanúsítottja van, köztük nyolc végrehajtó.

„Nem követett el bűncselekményt, államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően végezte, azonban vállalja az ügy politikai következményeit és a mai nappal lemond államtitkári posztjáról Völner Pál államtitkár”

– olvasható a politikus közleményében, amit a 24.hu szerkesztőségéhez juttatott el.

Együttműködik a hatóságokkal, kihallgatás céljából bármikor rendelkezésre áll.

Korábban a Legfőbb Ügyészség közleménye alapján írtuk, hogy a legfőbb ügyész kezdeményezte a fideszes parlamenti képviselő, igazságügyi államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt.

„A Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel arra, hogy Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott. Völner Pál a gyanú szerint a jogtalan előny ellentételezéseként – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően”

– olvasható a közleményben.

Azt is hozzáteszik, hogy „Völner Pál cselekménye vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért a hivatali helyzetével egyéb módon visszaélve, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette megalapozott gyanúját kelti”.

Az ügynek jelenleg tizenkét gyanúsítottja van, közülük nyolc végrehajtó és egy végrehajtó-helyettes. Hatan letartóztatásban vannak, egy személy pedig bűnügyi felügyelet alatt áll.

Szombaton Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő számolt be arról, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség kezdeményezte, hogy vegyék zár alá a Bírósági Végrehajtói Kar vezetőjének és feleségének ingatlanjait. Hadházy korábban már kérdezte Polt Péter főügyészt a témában, aki azonban minősített adatokra hivatkozva, alapvetően a büntetőeljárás sikere érdekében megtagadta a válaszadást.

Az Mfor.hu felidézte: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is tudott arról, hogy Schadl Györgyöt letartóztatták „valamilyen korrupciós ügy miatt”.

Völner Pál hivatalos Facebook-oldala kedden délelőtt nem volt elérhető, magánemberként továbbra is fent van.

A kormány hivatalos honlapján közzétett életrajz szerint Völner Pál 2010 óta egyéni országgyűlési képviselő. Szintén 2010-ben nevezték ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkárává.

2014 és 2015 között az Országgyűlés gazdasági bizottságának alelnöke volt, 2015-től 2018-ig pedig Komárom-Esztergom megye fejlesztési biztosa. 2015-től az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára.

A Fidesz–Magyar Polgári Szövetség Komárom-Esztergom megyei szervezetének 2006-tól, az esztergomi szervezetének pedig 2015-től az elnöke. A Magyar Hajózási Országos Szövetséget szintén 2015-től vezeti elnökként.

Forrás: telex.hu