Egyre gyakrabban találkozni a magyar közbeszédben egy sajátos jelenséggel: az emberek egy része elkezdte sajnálni Sulyok Tamás köztársasági elnököt. A kialakult kép szerint ő egy csendes, a háttérből érkezett alkotmányjogász, akit egy pusztító morális és politikai válság – a kegyelmi botrány – kellős közepén toltak a színpadra. Egy ember, aki látszólag szűk mozgástérrel rendelkezik egy olyan gépezetben, amelyet nem ő irányít.
A sajnálat emberi érzés. Érteni lehet. De van valami, amit a sajnálkozók hajlamosak elfelejteni: Sulyok Tamás két évig hallgatott. Akkor, amikor a leginkább szólni kellett volna.
Amikor bírókat fenyegettek, művészeket vegzáltak, civileket zaklattak — Sulyok hallgatott.
Amikor a titkosszolgálat a legnagyobb ellenzéki pártra figyelt — Sulyok hallgatott.
Amikor közpénzmilliárdokból öntöttek háborús gyűlöletet a gyerekekre is — Sulyok hallgatott.
A bicskei gyerekek és az elnöki némaság
De van egy pont, ahol a hallgatás különösen fáj. Ez a bicskei gyermekotthon ügye.
Vásárhelyi János, a gyermekotthon igazgatója nyolc évre ítélt pedofil. Helyettese, Kónya Endre az ő bűncselekményét próbálta eltussolni — a tanúkat kényszerítette, hogy változtassák meg vallomásukat. Ehhez a bűnhöz — a gyerekáldozatok ellen elkövetett másodlagos igazságtipráshoz — Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott 2023-ban, a pápalátogatásra hivatkozva. Ez a botrány elsöpörte Novákot és Varga Juditot is.
Sulyok Tamás Novák utódjaként lépett hivatalba 2024 márciusában. Mit tett az áldozatokért? Szólt értük? Megnevezte a szenvedésüket? Felemelte a szavát?
Nem. Hallgatott.
Magyar Péter első miniszterelnöki beszédében, az Országgyűlés alakuló ülésén, Sulyok szeme láttára mondta ki azt, amit az elnöknek kellett volna kimondania: „Bocsánatot kérek a bicskei áldozatoktól. Bocsánatot kérek a Szőlő utcai áldozatoktól.” Az elnök akkor mosolyogva bólogatott a tapsra — anélkül, hogy két éven át maga is képes lett volna erre.
Az áldozatok, az értük aggódó és szolidaritást vállaló társadalom egyértelmű, határozott kiállást várt volna. Egy olyan hangot a legmagasabb közjogi szintről, amely kimondja a kimondhatatlant, amely megnyugvást hoz, és egyértelművé teszi: az állam megvédi a gyengéket. Ehelyett a nyilvánosság legtöbbször a jogászi óvatossággal, a protokolláris távolságtartással és a csenddel szembesült.
A hallgatás egy adott ponton túl nem a semlegesség, hanem a választás jele. Amikor a társadalom sebeinek gyógyításához tiszta beszédre lenne szükség, az elmaradó szavak és gesztusok a közöny látszatát keltik. Aki egy ilyen horderejű krízis után a csendbe burkolózik, és nem emeli fel a szavát az áldozatok védelmében, az cinkossá válik a trauma elnémításában.
Sulyok Tamást lehet egy nehéz politikai sakktábla gyalogjának vagy áldozatának látni, de ne felejtsük el: a köztársasági elnöki eskü letétele egy tudatos, szabad akaratból meghozott döntés. Azzal a döntéssel pedig felelősség jár. Az a vezető, aki nem használja a pozíciójából fakadó morális tekintélyt arra, hogy a bántalmazottak és az áldozatok mellé álljon, hiába ébreszt sajnálatot, a történelem és a társadalom előtt végül el kell számolnia a hallgatásával.
A bicskei gyermekotthon áldozatai sokkal nehezebb helyzetbe kerültek — és ők nem kaptak elnöki részvétet. Ne felejtsük el, hogy a köztársasági elnök, akit ma sajnálunk, két évig nem sajnálta őket annyira, hogy szóljon értük.
A hallgatás bűnéért is el kell számolni. Nem börtönnel, nem jogi szankcióval — de legalább azzal az igazsággal, hogy aki elhallgatta az áldozatok fájdalmát, az nem érdemel több sajnálatot náluk.