Van egy sajátos bája annak, amikor a politikai elit egykori csúcsszereplői hirtelen úgy döntenek: utcára vonulnak, és teljes mellszélességgel kiállnak a jogállamiság, a demokrácia, valamint az önkény elleni küzdelem mellett. Szép, nemes gesztus. Egészen addig a pontig, amíg fel nem lapozzuk a múlt azon fejezeteit, amelyeknél a cechet – nem is kicsit – a magyar adófizetők állták.
Áder János volt köztársasági elnök mai demonstratív fellépése kapcsán ugyanis óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon a jogállamiságba és a tiszta közéletbe belefér az, hogy a magyar emberek pénzéből finanszírozzák egy államfő és családja privát luxusutazásait?
Az a bizonyos 55 milliós amerikai túra
Mielőtt bárki az igazság bajnokaként tetszelegne a barikádokon, érdemes lenne tisztázni néhány olyan húsbavágó kérdést, ami évek óta nyomja a közvélemény vállát. Mert a demokrácia és a transzparencia ott kezdődik, hogy elszámolunk a ránk bízott közpénzzel.
Emlékezzünk csak vissza a 2018-as transzatlanti utazásra, amely a hírek szerint szerény 55 millió forintjába került a magyar államkasszának. Joggal várhatja el minden adófizető a tisztánlátást az alábbi pontokban:
- A Disneyland-sztori: Valóban rendben van az, hogy a magyar emberek állták a többszázezer forintos belépőket az orlandói vidámparkba? Hogyan szolgálta ez Magyarország diplomáciai vagy stratégiai érdekeit?
- Születésnap New Yorkban: Tényleg az egyik elnöki csemete születésnapját ünnepelték meg egy kétnapos New York-i kitérővel és helikopteres városnézéssel – természetesen közpénzből?
- A miami lakosztály-csere: Igaz a pletyka, miszerint az 1,3 millió forintért lefoglalt miami elnöki lakosztály nem volt elég előkelő, ezért újabb egymillióért kellett szállást foglalni Orlando közelében?
Ha a jogállamiságért aggódunk, akkor az elszámoltathatóságért is aggódnunk kellene. Nem lehetünk hitelesek a demokrácia védelmében, ha közben a saját magánprogramjaink, külföldi horgászataink és családi luxusutazásaink részleteit sűrű homály fedi.
Villa, alapítvány és a „Csornai Charles Bronson” magánya
Nem feledkezhetünk meg a tágabb kontextusról sem. Nem egyedi kisiklásról vagy egy rosszul sikerült nyaralásról beszélünk, hiszen a volt elnök mögött ott tornyosul a kétmilliárdos állami villa és a tízmilliárdos közpénzégető alapítvány is. Ez az igazi elitista luxus, miközben a hétköznapi magyarok a mindennapi megélhetésért küzdenek.
Ha valakit a saját politikai közössége egykor a „csornai Charles Bronsonként” emlegetett a keménysége és az elvei miatt, akkor most elvárható lenne ugyanez a tökös, egyenes kiállás.
Konklúzió: A hitelesség ára
Aki az önkény ellen tüntet, annak az elszámoltathatóság mellett is le kell tennie a voksát. Ha ezek a luxusutak valóban magánprogramok voltak – márpedig a Disneyland ritkán számít diplomáciai csúcstalálkozónak –, akkor az egyetlen morálisan elfogadható lépés az lenne, ha a volt államfő sürgősen megjelölné a dátumot, amikor ezeket az összegeket hiánytalanul visszautalja az államkasszába.
Addig pedig minden jogállamiságért ejtett könnycsepp és minden fellépés csupán hiteltelen politikai színjáték marad.