Amikor a rendszer hóhéra siratja a jogot.

Ritka pillanat a magyar közéletben, amikor a Sándor-palota lakója nem a kormányablakból kapott ukázt szignózza reflexszerűen, hanem tollat ragad, hogy megvédje… nos, leginkább saját magát. Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök közleménye, amelyet az Alaptörvény tizenhetedik módosítási tervezete váltott ki, a politikai képmutatás és az önellentmondás iskolapéldája. A szöveg olvasása közben az embernek az az érzése támad, hogy az államfő hirtelen felfedezte a jogállamiságot, miután éveken át asszisztált annak módszeres boncolásához.

A politikai felelősség nélküli fogoly

Sulyok Tamás közleményében büszkén rögzíti, hogy ő „önálló, politikai felelősséget nem viselő hatalmi tényező.” Majd, alig néhány bekezdéssel lejjebb, már a „mindenkori köztársasági elnök” tragikus sorsán borong, aki ettől fogva „az őt megválasztó politikai többség foglyává is válik.”

Döntsük már el, Elnök Úr! Vagy független, felelősség nélküli őre Ön az alkotmányosságnak, vagy egy politikai gépezet foglya, amelyet eddig olajozott, de most a fogaskerekek közé szorult. A valóság az, hogy a köztársasági elnököt Magyarországon a Parlament választja – az a politikai többség, amely most éppen úgy döntött, hogy lecseréli az alkatrészt. A „függetlenség” emlegetése itt nem más, mint a valóság fájdalmas eltagadása.

A „stabil keretek” felemlegetése hiteltelen attól az embertől, aki ennek a gépezetnek a tetején ül.

A stabil keretek meséje és a Velencei Bizottság

A szöveg talán legszórakoztatóbb része, amikor Sulyok Tamás a „mindeddig stabil alkotmányos keretekről” beszél, amelyeket ez a módosítás most megtör. Ez a kijelentés attól a Fidesz által jelölt elnöktől származik, akinek a hivatali ideje alatt a saját pártja tizenhatszor módosította az Alaptörvényt, gyakran éppen személyre szabott módon, vagy éjszakai beadványokkal.

Hol volt ez a finom alkotmányos érzék, amikor az AB elnökeként végignézte, hogyan üresítik ki a saját testületét? Hol volt a jogállamiság féltése, amikor az Alaptörvényt a kormány aktuális politikai igényei szerint szabták át, újra és újra?

És a koronaékszer: Sulyok Tamás most a Velencei Bizottság véleményében látja a megoldást. Abban a nemzetközi testületben, amelyet az őt hatalomba juttató politikai erők évek óta Brüsszel ügynökeinek és Soros-bérenceknek bélyegeznek, valahányszor a magyar demokrácia leépítését kritizálják. Amikor a hatalomnak kell a védelem, hirtelen fontossá vált a nemzetközi szakértelem? Ez több mint irónia, ez nyílt beismerése annak, hogy a nemzeti szuverenitás csak addig fontos, amíg a kormányt védi, nem pedig az államfőt.

A történelmi pillanat és az önkény

A köztársasági elnök történelmi pillanatról és visszafordíthatatlan károkról beszél. Igaza van. A károk visszafordíthatatlanok. De ezeket a károkat nem ez az egyetlen módosítás okozza. Ez a módosítás csupán a logikus végkifejlete annak a folyamatnak, amelyben a jogot a politika szolgálólányává fokozták le.

Sulyok Tamás most siratja a hatalommegosztást, amelyet ő maga is segített lebontani. A közlemény nem egy államfő kiállása a demokráciáért, hanem egy megbukott hivatalnok kétségbeesett kapaszkodása a bársonyszékbe, aki hirtelen ráébredt, hogy a rendszer, amelyet szolgált, nem ismer hálát, csak érdeket.