Politika Régió

Nunkovics Tibort választották a Jobbik frakcióvezető helyettesének.

Három napos kihelyezett frakció ülést tartott a Jobbik frakció Dunaújvárosban. Három napon keresztül standolással, kopogtatással segítették az össz-ellenzéki jelölt kampányát, mivel jövő vasárnap időközi választásra kerül sor Fejér megye 4. sz. választó kerületében.

A frakció ülés régiónkat érintő döntést is hozott. A Jobbik képviselő csoportja megválasztotta frakcióvezető-helyettessé Nunkovics Tibort.

Nunkovics Tibor 2010 óta a Jobbik tagja, 2015-től választókerületi elnök, 2018 óta a párt Komárom-Esztergom megyei elnöke. 2014-ben és 2018-ban országgyűlési képviselőjelölt. A Jobbik Fenntartható Fejlődés és Környezetvédelmi Kabinetjének elnöke.

Politikai munkája mellett évek óta szervez jótékonysági akciókat, elkötelezett a rászorulók megsegítésében. Személyében erős képviseletet biztosít nem csak egykori kollégáinak a tokodi gyárból ahol pályafutását kezdte, hanem minden bérből-fizetésből élő polgárnak.

Frakcióvezető-helyettesként ezt mostantól még hatékonyabban teheti.